E-learning specialist

Számos bejegyzésemben megemlítettem már az e-learning egyik alapszabályát, miszerint felesleges, öncélú dolgokkal ne terheljük a tanulót a tananyagban, mert azok a tanulást hátráltatják. Nézzük most meg részletesen ennek a szabálynak az elméleti hátterét, és azt, hogy hogyan építhetjük be a gyakorlatba az alapvetéseit.

Az elmélet John Sweller nevéhez köthető, az angolszász szakirodalom Congnitive Load Theory-ként, vagy CLT-ként említi, tükörfordítással kognitív terhelés elméletnek fordítható, bár így elég kicsavartnak hangzik. Magyar nyelvű szakirodalomban nem találkoztam még az elnevezéssel, aki esetleg tudja, hogy mi a hivatalos fordítás, az ne tartsa magában.

Hogy az elméletet megértsük, a kályhától kell indulnunk és először a munkamemória fogalmát kell felelevenítenünk. Két fajta memóriáról beszélhetünk, hosszú távú- és munkamemóriáról. A tanulásnál a cél, hogy az ismereteket a hosszú távú memóriában raktározzuk el. A célhoz a munkamemórián át vezet az út.

Egy időben csak korlátozott mennyiségű tapasztalati anyagot tudunk megjegyezni rövid időre, néhány percre (ill. addig, míg figyelmünk el nem terelődik a megjegyzettekről). A Baddeley nevéhez fűződő munkamemória felfogás szerint a rövid idejű emlékezet a tudatosság, az aktív emlékezetbe idézés képessége. Az van a rövid idejű emlékezetben, amiről éppen be tudunk számolni, amire éppen gondolunk. A tudatos, rövid idejű (munkamemória) emlékezetben lévő anyagon gondolkodási műveleteket, átalakításokat végezhetünk. Például amikor két megjegyzett számot fejben összeszorzunk. – Tanítók a hálón

A hangsúly a fenti meghatározásban a korlátozott mennyiségűn van. A legtöbb ember 7 (+/- 2) egységnyi információt tud a munkamemóriájába tárolni rövid ideig (kb. 10mp). A tanulási folyamat közben is a munkamemóriánkat használjuk az új ismeretek feldolgozásakor. Minél komplexebb ez az új ismeret, annál inkább igénybe veszi a munkamemóriánkat. Ahhoz, hogy beépítsük ezeket az ismereteket a hosszú távú memóriánkba, és a továbbiakban ezekre is építkezhessünk, elengedhetetlen, hogy a feldolgozás folyamata sikeresen lezáruljon. Minél kevesebb dolog vonja el a figyelmünket, annál több figyelmi egységünk marad a tanulásra. Gondoljuk csak el, hogy könyvtárban vagy rock koncerten lehet-e hatékonyabban tanulni? Minden tanulás közben minket érő inger terheli a munkamemóriánkat, figyelmi egységeket von el, tehát káros. Emlékezzünk vissza az általam sokat emlegetett, tananyagokban sokszor használt illusztrációs képekre, amelyek nem járulnak hozzá megértéshez (bicikliző ember képe a bicikli pumpáról szóló szöveg mellett). Most már pontosan láthatjuk, hogy miért rossz ez a gyakorlat. A semmitmondó vizuális inger feldolgozása során energiát fecsérlünk el.

A fentiek fényében törekednünk kell arra, hogy a tananyagban minden elem (képek, szövegek stb.) a megértést szolgálja, hozzáadjon a tanuláshoz, és ne elvegyen belőle.

Hogyan csökkentsük a munkamemória terheltségét?

Osszuk meg a tartalmat a vizuális és a verbális csatornák között. Ha minden információt vizuális csatornán keresztül közvetítünk (képernyőre írt hosszú szövegek, képek, animációk), akkor a csatorna könnyen túlterhelődhet. Használjuk a verbális csatornákat is, pl. animációk során használjunk narrációt, és csak a főbb pontokat írjuk ki a képernyőre összefoglalásként.
Bontsuk a tartalmat kicsi, könnyen megemészthető egységekre. A tanuló tudja szabályozni a váltás ütemét az egységek közt. Pl. egy szoftverszimulációs tananyagnál ne egybe mutassuk a kattintások sorát, hanem minden egység után merevítsük ki a képernyőt és a tanuló dönthesse el, hogy mikor akar tovább haladni.
Ne használjunk felesleges tartalmakat, pl. illusztrációk, háttérzene, hangeffektek.
Előfordulhat, hogy nem egyértelmű az oldalon, hogy mi mihez tartozik. A szövegeket és az ábrákat, animációkat, amikre vonatkoznak, ne válasszuk szét egymástól, vizuálisan is tartozzanak egybe.
A narráció ne a képernyőn lévő szöveget duplikálja. Ilyenkor ugyanis a tanuló óhatatlanul is a két szöveg összehasonlításával fog foglalkozni, nem a szöveg megértésével.